morrow

Zenét szolgálni

 

Báll Dávid, zongoraművész

 

Báll Dávid zongoraművész, 1982-ben született, tavaly elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat, miközben a Zeneakadémia doktori képzésére jár. Gyerekkora óta Óbudán él. Kimért, ám jókedvű ember, számára legfontosabb a zene és a művészi alázat. A Liszt Ferenc tér egyik kávézójában beszélgettünk.

 

Mikor találkoztál a komolyzenével először, illetve a zongorával?

A zenével igen korán találkoztam, mert a nagypapám is zenélt, édesapám zongorázott, a nővérem hegedült. Az először ütőzni kezdtem, de már a második évben felvettem mellé a zongorát, majd a hegedűt. Ez a három hangszer ment párhuzamosan hat évig. Végül csak a zongora maradt: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában már nem lehetett egyszerre három hangszerre odafigyelni.

Igen sok nagyhírű tanártól tanulhattál: Benkő Zoltántól, a Zeneakadémián Kemenes Andrástól, majd Rados Ferenctől, mesterkurzuson még Alicia De Larocchától és Kocsis Zoltántól is.  Ki volt rád a legnagyobb hatással?

A tanárokkal mindig szerencsém volt, mert mindig a legjobb tanárhoz kerültem.  Mások az igényeink különböző életkorokban. Igazából nem szeretnék közülük kiemelni senkit, mindenki jókor volt jó időben.

Befolyásoltak ők abban, hogy milyen zenét játszol a legszívesebben?

Ez már a konzervatórium során kialakult. Tizennégy, tizenhat éves korban már tudni kell magunknak választanunk, persze iránymutatások vannak. Mi tetszik, mit szeretnék megtanulni, vagy, hogy éppen mire készülök. Egy versenynél például megadják a programot, s azon belül kell kiválasztanunk azt, amelyik a leginkább illik hozzánk.

Melyik előadásodnál érezted, hogy sikerült átadni, amit szerettél volna?

Vannak olyan koncertek, amelyekre szívesen emlékszem vissza. Már az sikernek mondható, ha valaki a tőle telhető legjobb módon adja elő a darabot. Tökéletes előadás sosincs. A legjobb, ha magamat jól érzem a színpadon, mert az általában azt is jelenti, hogy a közönségnek is át tudok valamit adni.

Milyen közönség előtt szeretsz inkább játszani és milyen termemben, kisebben, vagy nagyobbakban?

A kistermeket annyira nem szeretem. Nem szeretem a közelséget. Bár egy nagyterem hűvösebb, rémisztőbb lehet, s egy kisteremnek lehet egyfajta varázsa, én mégis a nagytermekre szavaznék. Régebben lehetett tudni, hogy a magyar közönség kritikusabb, az olasz lelkesebb. Mára a közönség zenéhez való viszonya mélyrepülésben van. Minden az olcsóbb, a könnyebb felé megy. Sokkal fontosabb a show, így sajnos már nem buknak meg a botrányos előadások. A közönség nagyobb része nem úgy ül be, mint régen, kevesen vannak akik értik is, amit hallanak.

Hogyan lehetne ezt visszafordítani, esetleg egy értő közönséget létrehozni?

A zene és a közönség kapcsolata mindig az első pozitív találkozáson múlik. Heti egy énekóra kevés. A váci zeneiskolában hét és tizenhat éveseket tanítok félállásban. Van egy-két tehetségesebb gyermek, ez rögtön látszik rajtuk, ahogy a zongorához nyúlnak, de a legfontosabb az, hogy megszeressék a zenét, hiszen közelről látom, hogy a komolyzene már nem számít természetes dolognak. Szeretek tanítani, de a pedagógusi jövedelem a megélhetésre is épphogy elég, s ez kicsit lehangoló. Kifordult a világ.

Mi a véleményed a kortárs komolyzenéről?

Számomra a huszonegyedik századi zenék még váratnak magukra. Még fel kell fedeznem őket. Úgy érzem, hogy a közönség nagy része sincs még nincs felkészülve a modern, vagy akár a 21. századi zenék megértésére. Sokkal jobban szereti például Chopin zenéjét hallgatni. A mostani zenéhez egyfajta nyitottság, műveltség szükséges.

A Bartók előtti zeneszerzők közül ki tudnál-e emelni valakit, aki egészen közel áll hozzád?

Talán Bach, Schubert, Beethoven.

Mind újítók voltak: Schubert többek közt a dalművészetével, Beethoven merészségével. Megoldásaik több évszázadig mutatnak előre. Nem beszélve Bachról, aki az egész zeneirodalom alfája és ómegája. Minden zeneszerzőnek meg vannak a teljesen egyéni vonásai. Mindez persze Mozartra is igaz, csak ő most nem áll olyan közel hozzám, mint Beethoven.

Honnan szedsz impulzust egy darab előadásához?

Ha új darabról van szó, először nem árt, ha „körbejárom” egy kicsit. Mikor keletkezett, van-e valamilyen ismert vonatkozása? Ha esetleg ajánlják valakinek a művet, nagyon fontos utána nézni, ki az, akinek ajánlották? Lehet a mű alapja egy vers - Liszt például Michelangelo versére is írt darabot -, ilyenkor természetesen alaposan meg kell ismerni a szöveget.

Milyen darab eljátszási felkérésének örülnél legjobban?

Olyan világban élünk itt Magyarországon, hogy az ember mindennek örül. Elég nehéz bekerülni abba a kis körbe, ahol eldőlnek a dolgok. Amit lehet, s nem mond ellent az elveimnek, elvállalom. Mindenfelé nyitott vagyok. Nincs olyan darab, amit ne tanulnék meg.

Amikor megpályáztad a Fischer Annie ösztöndíjat mire számítottál, s beváltotta-e a reményeid?

Havonta meghatározott összeget kapnak a díjazottak. Ezért vállalni kell, hogy az ösztöndíj által szerzett koncerteken honorárium nélkül játszom, a költségeket persze állják. Az ösztöndíj lehetőségeket nyitott arra, hogy jobban megismerjék a nevem. Miután elnyertem, szétküldték az anyagomat a koncertszervező irodáknak. Mindenképpen előrébb jutottam ez által, persze ismerték korábban is a nevemet, például a szegedi verseny révén, de az ösztöndíj segítségével eljutottam Moszkvába, most készülök Finnországba és Bukarestbe. Február 14-én pedig majd Szegeden lépek fel.

Népzenét, dzsesszt vagy rock zenét szoktál esetleg hallgatni?

Népzenét néha hallgatok, könnyűzenét csak annyit, amennyit a rádióban adnak az utazásaim során. A dzsessz nem áll hozzám túlságosan közel, de szívesen hallgatok olyan nagyságokat, mint például Oscar Peterson vagy Keith Jarrett. De nagyon értékes műfaj.

A közeljövőben mik a terveid?

Jövőre fejezem be a doktorit a Zeneakadémián. A diplomamunkámat Földes Andorból írom, az egész életét fel szeretném térképezni. Óbudán nevelkedtem, még most is ott lakom, s ő is sokáig Óbudán élt, a Fő téren, az Óbudai Múzeumban van az emlékszobája, azon kívül nagyon kevés anyag van róla. Nevével akkor találkoztam először, amikor díjnyertese voltam a róla elnevezett zongoraversenynek, ekkor ismertem meg a kedves özvegyét is.

Hol tartasz a diplomamunkádban?

Nyáron jártam kinn a Földes Andorné Lili asszonynál. Már el is kezdtem írni, még van rá másfél évem. Legnehezebb szakasz az a harminc éve, ami csupán arról szólt, hogy évi száz koncertet adott szerte a világban. Járták a világot, Japántól Dél-Amerikáig. Saját könyvében ő ezt az időszakot például Einsteinnel, Lehár Ferenccel való találkozásának elbeszélésével hidalja át, én ezt persze nem tehetem.

Egy internetes portálon, néhány éve feltettél egy kérdést: mi a művész? Tudnál erre esetleg válaszolni? Lehet erre a kérdésre válaszolni?

Körüljárni mindenképpen lehet. Ma hivatalosan az számít művésznek, akinek papírja van róla. Sokkal fontosabb azonban az: mennyire tudsz azonosulni azzal a művel, melyet előadsz, művel, olyan áron is, hogy ennek érdekében alárendeled magad a zeneszerző akaratának.

 

Kelta erőd, provinciaszékhely, romváros

Beszélgetés dr. Zsidi Paulával Aquincumról

 

„Aquincumról, a régi provinciaszékhelyről kialakult képet. Az utolsó harminc év számos lényeges ponton megváltoztatta”- Dr. Zsidi Paula az Aquincumi Múzeum igazgatója a BTM főigazgató-helyettese egyetemista kora óta rajong a római kultúráért.

 

 

 

Aquincum már az óbudaiak hétköznapjához tartozik. Mellette mennek el dolgozni, vásárolni, moziba, alig veszik észre. Önt mi vonzotta Aquincumhoz?

 

Annak idején, az egyetemen a római kort közvetlenül követő népvándorlás kort tanultam. Főként az érdekelt, mi történt a két korszak határán. Az első ásatás, melyen az egyetem után részt vettem, a római vízvezeték pilléreinek feltárása volt, amikor a HÉV síneket áthelyezték a hetvenes évek elején. Akkor annyira beleszerettem a római korba, hogy szinte ki sem tettem a lábam azóta Aquincumból. Sokan mondják, mennyi írott forrása van a római történelemnek, s a régészet ehhez nem tud már semmi lényegeset hozzátenni. A római források azonban elsősorban a nagypolitikával foglalkoztak, azzal azonban nem, hogy hogyan éltek az emberek a kisebb városokban, vagy éppen ebben e határ menti metropoliszban.

 

 

Sokan azt gondolhatják Aquincum már rég fel van tárva, semmi újat nem nyújthat. Módosult valamennyit Aquincum látképe a kutatások során?

 

Az a kép, ami harminc évvel ezelőtt a kutatóban vagy a hétköznapi emberekben élt róla, lényegesen megváltozott. Sok tekintetben kibővült a város helyrajza, világossá vált a település szerkezete. Rekonstruálni lehet például azt a kitűzési rendszert, amely mentén az útvonalakat megépítették. Már látszik a város átgondolt tervezése. Az egykori polgárváros területén számtalan új objektumot sikerült feltárni, például a római kori villaövezet több épületét. Számos új lelőhellyel gazdagodtunk, de így is csak öt-hat százalékát tártuk fel az egykori városnak.

 

Az ókori város romjai ezek szerint behálózzák Budapestet. Jelen pillanatban hol folynak ásatások?

 

Minden évben harminc-negyven olyan ásatása van az intézménynek, amely római kori emlékeket érint. A mostaniak közül kettőt emelnék ki. A Csúcshegyen, a Harsánylejtőn valószínűleg egy késő római korig élő villagazdaság maradványai kerültek elő. Egy másik fontos munkánk a canabae, a katonaváros területén van, a Vörösvári út, Bécsi út találkozásánál. Ott egy többperiódusú római lakóháznak a maradványait sikerült feltárni egy építkezést megelőzően. A beruházónak át kellett terveztetnie az épületét, hogy megóvja a római házat. Érdekessége ennek az épületnek, hogy a falakról leomlott freskót és stukkó díszeket eredeti helyzetükben találtuk meg az épület öt helyiségében.

 

Vajon látható lesz egyszer egyben, vagy nagyobb részleteiben a régi díszítés? Mennyire sikerülhet restaurálni?

 

Legalább augusztusig eltart, amíg felszedjük a leleteket. Hosszú aprólékos munka, több réteg hullott egymásra, s nem mindegy, hogy a különböző rétegeket milyen sorrendben szedik fel, hogyan dokumentálják. Ennek az anyagcsoportnak a kezelésében látható a legnagyobb változás a régészeti kutatások megkezdéséhez képest. A XIX. században Kuzsinszky Bálint azt írta az aquincumi polgárváros feltárása kapcsán, hogy szinte minden épületnél találtak falfestménytöredékeket, s zsákszámra vitték ki a területről, hiszen nincs akinek ideje, türelme lenne ahhoz, hogy ezeket újra összerakja. Arra a kevésre, ami mostanra megmaradt, nagyon oda kell figyelni. Most a kiemelés, a részeleges megtisztítás és a konzerválás zajlik. A részletek összeállítása évekbe telik. Öt szoba falfestése még négyzetméterben is sok.

 

A múlt évben talált egész alakos szobor egyedi leletnek számít?

 

Mindenképpen. A szobor a Bécsi út melletti római kori temetőből került elő. Ember nagyságú szoborról van szó. Nagyon érdekes kompozíció, valószínűleg egy korábban készült szoborból faragták át. Az arányok, az idomok elnagyoltsága nem jellemző a rómaiakra, ám a részletekre jobban odafigyeltek: szépen kirajzolódik a katonai viselet (ruhakapcsoló tű, övveretek, csatok). A szobor egésze tehát nem művészről árulkodik. Talán a kőfaragó mester hagyta rá egy tanítványára a faragást. A szobor a harmadik és a negyedik század fordulóján készülhetett, amikor a limes mentén már gyakran használták másodlagosan, felhasználható kőanyagként a korábbi, használaton kívüli kőfaragványokat.

 

Hány korszaka volt a városnak?

 

A számos periódus helyett három fő korszakot említenék. Első korszak a római katonáknak a helyi kelta lakosság Gellért-hegyi  erődjéhez történő megérkezésétével kezdődött a Kr.u. 1. század első felében, majd az első állandó tábor létesítésével folytatódott északabbra a Vízivárosban, s végül a legio állandó táborának kiépítésével fejeződött be a mai Óbuda területén, a későbbi provinciaszékhelyen, az 1. század utolsó évtizedében. Ahogy nőtt a település, egyre nagyobb területet igényelt. Korábban a kelta eraviscusok éltek a Gellért hegyen álló erődített telepen. A rómaiak a hegy lábához telepítették őket, megszüntetve fent az erődítményt (ennek nevéből származott egyébként a későbbi település neve is: Aquincum). A Gellért-hegy alatti terület azonban szűknek bizonyult a római katonai-közigazgatási berendezkedéshez, így a katonai központ hamar átkerült a mai Viziváros területére. Később, mikor a legio, amivel kereskedők és családtagok is érkeztek, állandó tábort vert a Duna mentén, még északabbra került a központ, oda ahol kinyílik a Duna és a hegyek közötti terület.

 

Ezek szerint ez volt a legutolsó pontja a rómaiak terjeszkedésének, ahol most vagyunk.

 

Valójában nem terjeszkedésről van szó, hanem súlypont áthelyezésről. Amikor megérkeztek a súlypont a Gellért-hegy körül volt, majd lassan átkerült Óbudára. Itt találták meg azt a tökéletes, településre alkalmas környezetet, forrásokkal, dunai átkelőkkel, ahol a kialakított településszerkezetet legalább két-három évszázadig szinte változatlanul használták. A második század elején - s ez már a következő korszak - a hely fekvése és katonai fontossága miatt Traianus, aki a provinciát két részre osztotta, Aquincumot tette Pannonia Inferior fővárosává.

Miben változott a város képe miután provinciaszékhely lett?

 

A város középpontjában, nyilvánvalóan katonai jelentősége miatt, a legiótábor állt, körülötte alakult ki a katonaváros, ahol iparosok, kereskedők és a katonák családtagjai éltek. Ettől a helytől északra, a mai Aquincumi Múzeum körüli területen alakult ki a polgárváros. Itt a leszerelt katonák és családjaik éltek, illetve a helyi kelta arisztokrácia tagjai, akik hamar beilleszkedtek a római hierarchiába.

 

A korábban itt élő népek meg tudták tartani identitásukat, volt kivétel a romanizáció alól?

 

A kérdést régészeti módszerekkel nehéz, de nem lehetetlen megfogni. Sírkövek tanusítják például, hogy az első század második felében az aquincumi  római alakulatokban szolgáltak bennszülött katonák. Ez azt jelenti, hogy nagyon gyorsan asszimilálódtak. A hitvilág területén is megfértek a helyi és a római istenek.  Jupiter Teutanus például a római és a kelta főisten alakjából formálódott eggyé. Viszonylag hosszú időn át követhető nyomon a kelta viselet. A házaspárt ábrázoló sírköveken jól látszik a nők jellegzetes turbánja, fejfedője, ruhakapcsoló tűje. Az asszonyok láthatóan sokkal tovább megtartották az identitásukat, mint a férfiak.

 

 

A kelták és rómaiak együttélésének a Gázgyár területén talált kelta szentély is jó példája lehetne. Mit tudunk erről az épületről?

 

Most nem látszik a kelta „kerek” szentélyként dokumentált épület. A gázgyári lakótelep építésekor került elő, szinte csak egyetlen fotó van róla. Kör alaprajzú, nem túl nagy építmény volt, amelyet oszlopok vettek körbe. Feltárásának elégtelen dokumentációja valamint a datáló leletek és megfigyelések hiánya miatt, nem is tudjuk milyen célt szolgált valójában. Lehetett bennszülött szentély, lehetett Venus szentély, hiszen az valószínűleg kívül volt a feltételezhető keleti városfalon. Az utóbbi néhány évben felmerült az a lehetőség, hogy talán keresztény keresztelő kápolna lehetett. Valóban vannak hasonló alaprajzú keresztelő kápolnák.

 

Milyen nyelven beszéltek az itt élők?

 

Az írástudás rendkívül fontos volt az itt élő római polgároknak. A latin tudás elengedhetetlen volt, de jobban-rosszabbul beszélték néhányan a görögöt is. Elég sokféle etnikum megfordult itt, legionáriusok jöttek a nyugati provinciákból, csapattesteket hoztak Szíriából. Ezek a kultúrák valószínűleg békében éltek egymás mellett, a régészeti leletek sem utalnak konfliktusra.

 

Aquincum, bár volt polgárváros része, mégiscsak a katonaság állt a középpontban, milyen szerepet játszott a kultúra?

 

Az aquincumiak sokszínű kulturájának számos bizonyítékát hozták felszínre a feltárások. Kiemelkedik azonban Aquincum zenei emléke, amely arra utal, hogy az itt élők nemcsak katonáskodtak, hanem a mívesebb szórakozásnak is adóztak. A világhírű, a birodalom területén mindeddig egyedülálló víziorgonát 228-ban adományozta Caius Iulius Viatorinus a tűzoltók egyesületének. Bronzból készült alkatrészei szinte teljes egészében ránk maradtak. Teljesebbé teszi a képet, hogy 1880-82-ben a Filatori gát építésekor előkerült Aelia Sabina verses szarkofágja is, aki a legió orgonistájának a felesége volt. Aquincum „kulturális”  varázsa tovább élt, számos művészt megihletett többek között Ábrányi Emilt, Tóth Árpádot, Kaffka Margitot, de az LGT-nek is van egy slágere: Aqincumi séta címmel.

 

 

A harmadik korszak gondolom az elnéptelenedés időszaka lehetett.

 

A harmadik korszak az átmenet időszaka volt. A negyedik század elején Aquincum Valeria provincia katonai központja lett, a civil központ valószínűleg Sopianae, a mai Pécs volt. A polgárváros területét beszűkítették, a lakosság kezdett elvándorolni békésebb tartományok felé. A mai Flórián térnél lévő legiótábort megszüntették, s a keleti oldala és a Duna között létrehoztak egy nagyobb erődöt, ami funkciójában inkább hasonlított egy középkori várhoz, ahová veszély esetén a környék lakossága is be tudott menekülni. A korábbinak mintegy egyötödére zsugorodott a város beépített része.

 

Kik éltek akkor itt?

 

A helyben maradt romanizált lakosság egy része a jobban védhető, a dombok, erdők védelmében álló villagazdaságokba zárkózott. A lecsökkent provinciális lakosságot a római közigazgatás, illetve a katonai parancsnokság igyekezett a birodalomba betelepülni vágyó „szövetséges” barbár népcsoportokkal feltölteni. A Római Birodalom e népcsoportok számára különösen vonzó volt, ugyanakkor betelepülésük hozzájárult bukásához.

 

 

A legutolsó korszakban lassan néptelenedett el a város. Mit találtak a népvándorlás népei, s mit találtak itt a magyarok?

 

A város leszűkült lakott területén római kényelem már a negyedik század végére eltűnhetett. A római időszakot követően még sok építmény látszott a felszínen. Látszott a helytartói palota, az amfiteátrumok, a nagyobb fürdők, a legiotábor és a polgárváros falai és kapui. A népvándorlás kor népei nem nagyon használták fel ezeket: töbnyire nem hordták szét köveit újabb épületek céljára, s nem költöztek a romok közé sem. Középkori forrásunk, Anonymus a honfoglalásról tudósítva említi Kurszán várát, melyet a kutatás ma a római kori katonai amfiteátrummal azonosít. Tehát a honfoglaló magyarok még találkoztak a római múlt nagyszerű építményeinek maradványaival.

 

Sok ókori írásos forrás áll rendelkezésre Aquincumról?

 

Vannak olyan római kori alapdokumentumok, elsősorban itinerariumok, térképek, melyekben Aquincum neve szerepel, de nem ezekre támaszkodunk akkor, amikor a feltárások helyét jelöljük ki. Nagyon jó helyzetben lennék, ha ezt megtehetnénk, de az ókori Aquincum felett egy modern város dübörög, nem lehet akármikor belepillantani a földbe. Meg kell várni azt a szerencsés helyzetet, amikor valamilyen beruházás kapcsán megszüntetik a korábbi (XIX., XX. századi) épületeket, s megteremtik a legújabbakat. A régi bontása és az új építése között van egy nagyon rövid időszak, amikor a régész lehetőséget kap arra, hogy bepillantson a múltba. A főváros területén zajló régészeti feltárásoknak csaknem száz százaléka beruházásokhoz kapcsolódik. A város történetének, kultúrájának megrajzolásához fontos, hogy minden egyes apró információt, melyet a modern építkezések során nyerhetünk, akárcsak egy közműfektetésből származó adatot is, a régész dokumentálja, felmérje. A dokumentáció bekerül a Budapesti Történeti Múzeum adatbázisába, mely a főváros régészeti emlékeit százhúsz éve gyűjti, s pótolhatatlan várostörténeti értéket képvisel.

 

Szentpály Miklós

 

Könyv: Dr. Zsidi Paula: Aquincum polgárvárosa  az Antoninusok és Severusok korában. Budapest, Enciklopédia Kiadó 2002

 

*Aelia Sabina sírfelirata*

Clausa iacet lapidi coniunx pia cara Sabina /

artibus edocta superabat sola maritu/m.

Vox ei grata fuit, pulsabat pollice cordas. /

Set (!) cito rapta silpit (!). Ter denos duxerat annos.

heu male quinque minus set (!) plus tres me(n)ses habebat, /

bis septemque dies vixit h(a)ec ipsa superstes

spectata in po/pulo hydraul[a] grata regebat.

Sis felix quicumque leges te / numina servent

et pia voce cane: Aelia Sabina vale.

 

T(itus) Ael(ius) Iustus / hydraularius salariarius leg(ionis) II Ad(iutricis) coniugi faciendum curavit. /

 

Lezárva a kőkoporsóban fekszik Sabina, a jámbor, kedves feleség. Művészetekben tanult lévén, ő egyedül múlta felül férjét. Kedves hangja volt s ujjaival pengette a húrokat. De hirtelen elragadva hallgat. Harminc évet élt, jaj, sajnos öttel kevesebbet, de három hónappal és kétszer hét nappal többet. Ő maga örökké fennmarad a lakosság emlékezetében, mert gyakran és kedvesen orgonált előtte. Légy boldog, bárki is olvasod (e sorokat), őrizzenek az istenek és jámbor hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!

Titus Aelius Iustus, a legio II. adiutrix orgonistája és különzsoldosa állította feleségének.

 

*Aelia Sabina sírfelirata*

Drága Sabinám, szép feleségem ágya e kősír,
Kedves hangja dalát hajdan még lantja kisérte,
Ám harminc telet érve halál lakatolta le ajkát.
Míg élt, tisztelték, viziorgona-játékának örültek.
Légy te szerencsésebb, vándor, s őrizzen az ég meg,
S halkan mondd e fohászt: béke, Sabina, veled.

Adorjáni Zsolt

 

 

A Berkó prímása

Beszélgetés Soós Csabával

Talán a tv-ben láthatott először hegedűt Soós Csaba a Berkó együttes prímása, még egészen kisgyerek korában. Azóta kijárta a hegedű különböző iskoláit. Járt az Óbudai Népzenei Iskolában Csoóri Sándorhoz, s zenésztársaival együtt tanult az erdélyi Méra melletti cigánydomb zenészeitől is, mint például Árus Ferenc, Árus Béla mérai zenészektől és nem utolsó sorban a híres kalotaszegi prímástól: Fodor Sándor „Netti”-től. Novemberben, Münchenben lépett föl. Játékát bárki hallgathatja keddenként a Csengery utcában, egy pohár bor mellett.

 

Nem régen jöttetek vissza Münchenből, hol játszottatok?
Egy előkelő étteremben léptünk fel körülbelül százfős vendégsereg előtt, egy félig céges félig magánjellegű rendezvényen. Egyébként egy Békásmegyeri ismerősöm szerezte nekünk ezt a lehetőséget.
Ismerte a hallgatóság a magyar népzenét? Hogyan fogadták?

A társaság egyik fele hallott már magyar népzenét, de a másik fele számára teljesen idegen volt. A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, igazából pont úgy sikerült, ahogy elképzeltem, s valószínűleg legközelebb is számítanak ránk.

Kikkel léptetek fel?

Volt ott egy helyi magyar táncegyüttes, a Regős, akiket mi kísértünk, saját kalotaszegi koreográfiájukra táncoltak. Leginkább a müncheniek nyitottsága tetszett, úgy éreztem ők is, azért szeretik ezt a zenét, amiért én is megszerettem. Legalább is én ezt olvastam le a közönség arcáról.

Ezek szerint ez egy olyan hely volt, ahol szerettél játszani?

Mindenképpen. Bár többnyire a füstösebb szórakozóhelyekhez vagyunk hozzászokva, ahol közvetlenebb kapcsolatunk van az emberekkel. Erről persze a zenekarunk, a Berkó együttes többi tagja is így vélekedik. Néha  persze egy előkelőbb helyen is kellemesen csalódunk, mint például Münchenben, azonban ha rendszeresen kellene játszani, inkább egy klubjellegű helyet választanék, olyat, amilyen a Csengery utcai Pótkulcs nevű klub is, ahol keddenként játszunk.

 

München, budapesti szórakozóhelyek, vidéki fesztiválok. A zenélés számodra már életforma. Mikor döntöttél úgy, hogy ezt az életet választod?

Az egész talán tizenkét éves koromban kezdődött.  Az általános iskolai énektanárom, Kiss László, a tanítványaitól megkérdezte: kinek van kedve valamilyen hangszeren játszani. Nekem már régi vágyam volt, hogy kipróbálhassam a hegedűt. Öt éves koromban hegedűt kértem karácsonyra, de sajnos akkor még nem kaptam meg. Valószínűleg a tévében láthattam a hangszert. Amikor lehetőségem adódott, hogy elkezdjek hegedűlni, a népzenéről akkor még nem tudtam semmit. Szerencsémre azonban egy nagyon jó tanárt fogtam ki az Óbudai Népzenei Iskolában, ahova Kiss László révén kerültem. Csoóri Sándortól hat évig tanultam. Így kerültem egyre közelebb és közelebb a népzenéhez.

 Milyen módszerrel tanultatok?

 Az óbudai iskolában hallás után tanultuk a zenélést, aminek nagyon sok előnye van. Jóval később, mielőtt elkezdtem volna a főiskolát, komolyabban kezdtem el foglakozni a zeneelmélettel. Ám közvetlenül az Óbudai tanulmányaink után Erdélyben „tanultunk tovább”, Mérán egy kalotaszegi településen a falu határában lévő cigánydomb zenészeitől. A helyiek a dombot Berkesnek hívják. Innen jött a későbbi együttesünk neve is a Berkó.

Erdélyben az élő népzenével szoros kapcsolatba kerültetek, most egy nagyvárosban játszotok, mennyire maradt szoros ez a kapcsolat?

Mérára a mai napig visszajárunk. Nagyon jó a viszonyunk az ottani emberekkel. Sajnos azt ugyan nem tehetjük meg, hogy sűrűn utazzunk oda – mondjuk havonta, vagy még sűrűbben -, ám a kapcsolatunk az élő zenével mégsem halványodott el. Rengeteg saját gyűjtésünk van, de segít a táncház mozgalom is abban, hogy friss maradjon a zenénk.

Jártok mostanában is gyűjteni? Hogyan szemelitek ki a környéket?

 Járunk gyűjtőutakra, de nekünk nem az az elsődleges célunk, hogy minél több ismeretlen zenét gyűjtsünk fel. Egy-két helyet kipécéztünk magunknak, és oda rendszeresen visszajárunk. Voltunk gyűjteni az utóbbi időben Marosmentén, Magyarpéterlakán. Itt még él egy nagyszerű zenész: Csiszár Aladár, akinek a játéka lenyűgöző volt számomra. Néha felbukkan egy-egy újabb dallam, amit még soha nem hallottunk. Kalotaszegi zenénél ez persze egyre ritkább.

 Mennyiben változtattok ezeken, a dallamokon?

Régebben megpróbáltam visszaadni ugyanazt, amit a felvételen hallok. De rájöttem nem ez a lényeg. Fontosabb megtalálni négy vagy öt kalotaszegi zenész játékában a közös vonásokat. S csak miután megtaláltad, mondhatod el magadról, hogy te tudsz kalotaszegi zenét játszani.

 

 

Ezek szerint te magad is a saját zenéd játszod, a népi hagyományok alapján?

Pontosan így van. Szerintem nekünk városi fiatal zenészeknek nem az a feladatunk, hogy visszaadjuk azt a népzenét, amit, az eredeti gyűjtéseken lehet hallani, hiszen a közönség elvárja tőlünk azt is, hogy a játékba bele vigyük saját egyéniségünket is. Csak így juthat el hozzájuk ez a fajta zene. A népzenét sajnos még mindig csupán egy szűkebb réteg ismeri. Nekünk az a feladatunk, hogy a laikus közönséggel is megismertessük a zenénket.

Mint a zenekar prímásának, mire kell figyelned?

Prímásként az én feladatom, hogy vezessem a zenekart. A zenekar vezetése nem könnyű feladat; bármilyen zenei folyamatot határozottan kell elkezdeni és irányítani a folyamat végéig, eközben még a közönség tetszését is meg kell nyerni. A vonós cigányzenészektől ilyen szempontból nagyon sokat lehet tanulni; náluk a prímás a zenekar vezetője és a zenészek feltétel nélkül követik őt a muzsikálásban. A zenésztársaim is ezt várják el tőlem, egyértelműen.

Mi az, amit fejleszteni szeretnél?

Az úton tovább kell menni mindenképpen, tehát a különféle újabb népzenei dallamok és stílusok megtanulását, fejlesztését továbbra is fontosnak tartom. Egy ideje már magam is tanítom a népzenét részint a saját tapasztalataim alapján, részint úgy ahogyan engem tanítottak még zeneiskolás koromban vagy a különféle zenei táborokban. Valójában azonban mindenki úttörő, aki népzenét tanít. Egyébként nyitott vagyok más fajta zenékre is és a terveink között, szerepel néhány olyan zenei kísérlet, amely egyfajta hidat képez a laikus közönség és a népzene közt.  Szívesen hallgatom más népek zenéjét és szerintem ezek, ösztönzőleg hathatnak a saját zenénkre is. Talán a klasszikus és a jazz zenéből tudnék még meríteni, az ilyen irányú zenei képzés eddig kimaradt az életemből viszont lélekben nem áll távol tőlem.

A kecskeméti prímásversenytől, ahol te nyerted el a különdíjat, egyfajta visszajelzést vártál, azért vágtál bele?

Mindenképen  megmérettetésnek indult, persze a fődíjról sem, egy nyolcszázezer forintos hegedűről sem szabad megfeledkezni, természetesen az is ösztökélt. Valamelyik zsűritag azt mondta, hogy én vagyok az a zenész, akit a játékstílusom alapján nem tudtak elhelyezni egyikfajta kategóriában sem, ezért kaptam én a különdíjat. Ennek külön örültem.

Készülsz, vagy készültök újabb megmérettetésre?

Éppen most dolgozunk az újabb lemezünkön. Valószínűleg ezt még megelőzné egy lemezbemutató koncert, amit januárra tervezünk. A július végén megjelent első lemezünk gerincét természetesen a Kalotaszegről származó zene alkotja. Itt már volt egy zenei kísérletünk melyben a kalotaszegi zenét a hagyományos népi hangszerek mellett kiegészítettük elektromos gitárral, szaxofonnal és dobbal. Az új albumra szintén tervezünk ilyen jellegű összeállításokat. A különböző erdélyi zenék mellett a kis-magyarország zenéjéből is játszanánk és az új énekes számainkkal, ugyancsak felkeltenénk az érdeklődést.